A támogatás célja
A támogatás célja, hogy a mezőgazdasági termékek
feldolgozásának, illetve forgalmazásának javításával vagy új termékek,
eljárások, technológiák bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzem, illetve
élelmiszeripari vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége, továbbá
javuljanak az élelmiszerbiztonsági és
–higiéniai feltételek, csökkenjen a környezetterhelés.
Támogatás az alábbi célterületekre vehető igénybe:
a) 1.
célterület: a versenyképesség javítása, termékszerkezet átalakítása;
b) 2.
célterület: élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi feltételek javítása, az energiafelhasználás racionalizálása,
továbbá üzemirányítás korszerűsítése;
c) 3. célterület: vágópontok létrehozása
és korszerűsítése.
Elszámolható költségnek minősül a gép- és technológia
beszerzés, épület építése és felújítása, és a szoftverfejlesztés.
Igénybe vehető támogatás
Az igénybe vehető támogatás legkisebb összege 8000
eurónak megfelelő forintösszeg, legmagasabb összege 1 600 000 eurónak megfelelő
forintösszeg. Az ügyfél által igénybe vehető támogatás együttes összege
nem haladhatja meg a 3 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget. A
támogatás mértéke 40-60 százalék.
Pályázók köre
Támogatásra jogosultak azok az egyéni vállalkozók, egyéni
cégek, jogi személyiség nélküli, valamint jogi személyiséggel rendelkező
gazdasági társaságok, szövetkezetek, amelyek KKV-nak vagy nagyvállalatnak
minősülnek (ügyfél) és megfelelnek az alábbi feltételeknek:
a)
mezőgazdasági termelők esetében az üzemméretük meghaladja a négy európai méretegységet (EUME), valamint
értékesítésből származó árbevételük 50 százaléka vagy több mint 50 százaléka származik
nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből, és ez az arány a beruházás után is
megmarad a kötelező üzemeltetés végéig;
b) nem
mezőgazdasági termelők esetében az értékesítésből származó árbevételük
kevesebb, mint 50 százaléka
származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék
értékesítéséből és ez az
arány a beruházás után is megmarad a kötelező üzemeltetés végéig.
Adminisztratív információk
A támogatási kérelmet évente május 5-től június 16-ig
lehet benyújtani a megvalósítás helye szerint illetékes MVH kirendeltséghez,
több megvalósítási hely esetén az ügyfél székhelye szerint illetékes MVH
kirendeltséghez.
Támogatást szabályozó rendelet: http://www.fvm.hu/download.php?ctag=download&docID=3726